Fegyvereik a közhelyek és a hazugság.
Az első, aki eszembe jutott, Gáspár Károly, aki egy sajnálatra, még inkább szánalomra méltó ember. Gáspár úrnak a fia néhány éve herointúladagolásban meghalt. Gáspár úr azóta a drogok és a drogosok ellen küzd, és haragjában nem fél azokkal egy platformon a halál ellen beszélni, akik amúgy a drogfogyasztókat halállal büntetnék (lásd: Nesztek, kender).
Gáspár úr a saját halott fia eltorzult fejéről készült fényképekkel akarja a fiatalokat a drogfogyasztástól elrettenteni. Nem tudja, amit rajta kívül szinte már mindenki tud, hogy a füvezés nem függ össze a herointúladagolással, vagyis csak annyira, mint a cigarettázás, az alkoholfogyasztás, a fegyverkereskedelem, vagy a társadalombiztosítás. Gáspár úr azt hiszi, hogy mindenki, aki a füvet kipróbálja, egy elhagyott gyártelep rongyos matracán, a karjában tűvel végzi. Ha így lenne, akkor évente csak Magyarországon több százezer ember kezdene heroint fogyasztani, és ugyanennyien végeznék túladagolás miatt a hullaházban. Ez nem így van, ami őt egy cseppet sem befolyásol, és nem is befolyásolhatja, hiszen az romba döntené érvrendszerét, azt az átlátszó hazugságot, ami Gáspár úr egész küzdelmét súlytalanná teszi.
Pettkó András, ez a szeretnivaló, de rendkívül ostoba pandabocs, és országgyűlési képviselő, aki azzal tette önmagát és egész "küzdelmét a drog ellen" idézőjelbe, hogy nem volt rest saját gyermekeit is bevetni az "ügy" érdekében. Pettkó a Kendermag Egyesület első tüntetése után hozta magát képbe, és indította el szenzációs mozgalmát, a "ne drogozz, egyél inkább epret" mozgalmat. Pettkó szerint a gyerekek, legalábbis az övéi, egyszerűen kiközösítik azokat, akik drogoznak. Ez így van jól, ez így humánus, és még inkább követendő. Saját, a konyhaasztalnál üldögélő családjáról szóló története könnyeket csalt a szemembe. Elképzeltem a jelenetet, ahogy a piros kockás terítő mögött csücsülő kislány apjára, az MDF ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐJÉRE emeli tekintetét, és érett felelősséggel a hangjában, de a jelenethez kitűnő dramaturgiával adagolva, kissé elcsukló hangon kimondta: "Apa, ne engedd!" Igen, szürreális, olyannyira, hogy ezek után nincs az az MDF-es képviselő, aki ország világ előtt hülyét ne csinálna magából.
A harmadik férfiúval most találkoztam az internetes világháló egy távoli sarkában. V. Fekete Sándornak hívják, és szegedi gimnáziumi tanár. Nemrégiben feltűnhetett neki, hogy körülötte drogháború zajlik. Kábítószerek masíroznak az utcákon ártatlan kisiskolásokra vadászva. Füstölnek a jointok, formálódnak a tabletták, a heroinok meg szúrkálódnak, eközben azonban valahogy senki sem veszi észre, hogy a megoldás, a világbéke mennyire közel van: A szülők fogják meg tizenéves gyermekük kezét, majd a 24 éves, herointúladagolásban elhunyt Ádám történetét meséljék el nekik, mielőtt egy házibuliban közösen rágyújtanának az első jointra.
